2016. 12. 02.

Hogyan készítsünk házi zuhany zselét (DIY)? 🛀

Megtanultam az elmúlt években, hogy nem csak azok a típusú emberek érdeklődnek a házi kencék iránt, akik szeretik a természetes dolgokat és törekednek a vegyszermentes háztartás elérésére, hanem azok is, akiknek valamilyen probléma miatt kell egy-egy bolti kozmetikumot lecserélniük. A közös bennünk, hogy szeretnénk megtartani a jól megszokott ápoló, tisztító kozmetikumainkat csak vegyszermentes változatban.

Biztosan sokan ismeritek a Lush handmade termékeket. Néhány évvel ezelőtt ajándékba kaptam pár termékükből és nagyon megtetszettek, viszont az áruk bizony nagyon borsos. 
Így jött az ötlet, hogy saját magam megpróbálom elkészíteni őket.

Hát, azt kell mondjam, jobb lett, mint az EREDETI :-)

Tusoló zselé (shower jelly), ő volt az első próbálkozás.
Ez egy mókás termék és egy nagyszerű ötlet. Tulajdonképpen ez zselésített tusfürdő, ami a zselé miatt sokkal gazdaságosabban használható, mint folyékony változata. Nyáron a hűsítő hatása miatt, télen pedig az ünnepi illatuk miatt imádom. Könnyű elkészíteni, szuperül ápol és tisztít, ráadásul vegyi anyagok nélkül tudom elkészíteni, színpompásabb és lelket kényeztető illatkombinációkban.

HÁZI zuhany ZSELÉ 🛀

Szükséged lesz:

- 2 tasak zselatinra (2×10 g)
- 3/4 csésze vízre
- 1/2 csésze bármilyen tusfürdőre (de ha lehet, törekedj szilikon, PEG, SLS és SLES mentes tusfürdőt választani)
- 1 teáskanál himalája só
- szilikonos jégkockatartó vagy egy nagyobb sütőforma (méretükből fakadóan előbbi kézmosáshoz, utóbbi zuhanyzáshoz készített zseléhez jó)
- kevés alkoholra
👍 TIPP! Ha színes zselét szeretnél, ízlés szerint tehetsz bele színezőket is, pl. mica port
👍 TIPP! Illóolajokkal egyénre szabott zselét készíthetsz, a levendula
bőrnyugtató tulajdonságú, a teafa olaj a pattanásokra, gyulladásokra hat nyugtatólag, de válassz bármilyen, számodra kellemes illóolajat.
👍 TIPP! Kecsketejporral gazdag ápolást adhatsz zselédnek. Hidratál, visszazsírosít és fehérjéket tud megkötni a bőr felszínén, ami fontos az irritált, sérült bőrnek. Magas zsírtartalmát vedd figyelembe amikor zselét készítesz vele!

Elkészítés:

Forraljuk fel a vizet, majd ha felforrt, vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a  zselatint. Kevergessük addig, amíg teljesen feloldódik. 



Ezután adjuk hozzá a fél bögre tusfürdőt, ez vissza fogja hűteni a vizet, majd a sót, a választott illóolajat és a színezéket is. Alaposan keverjük össze őket.



Vegyük a szilikon formánkat és lassan adagoljuk bele a zselatinos keveréket.



Lesz egy csomó buborék benne, de ez teljesen rendben van. Itt lesz szükséged egy kevés alkoholra, amit tölts bele egy spriccnis flakonba és fújd át vele a zselék tetejét.




Az alkohol megszünteti a buborékokat, így szép egybefüggő felületű zselékockákat kapsz.

A formát ezután tedd be a hűtőbe és hagyd megdermedni.



Ha megdermedtek a kockák, vedd ki őket és tedd egy zárható zacskóba úgy, hogy ne érjenek egymáshoz, mert összeragadhatnak. 

Hűvös, száraz helyen tárold őket!

Használd ugyanúgy, mint a szappant. A zselé jól habzik majd és megfelelően ápolja a bőrödet. Ha extra felfrissülésre vágysz, a zselét tedd hűtőbe és csak közvetlenül használat előtt vedd ki. A hideg felpezsdíti a vérkeringést, ezáltal kellemes felfrissülést fogsz érezni tőle. 💆

Kézmosáshoz a jégkocka méretű 👐


Tusoláshoz pedig a nagyobb méretű zselé kényelmesebb 🛀









2016. 11. 21.

Aromaolajos fürdősó házilag (DIY ajándéknak sem utolsó)

Én a nagymamámtól hallottam, hogy régen, kemény-hideg telek idején, sós-lábfürdőkkel melegítették fel az átfagyott lábakat. Ez a hatásos népi gyógymód még sok idős emberben él ma is, de az idő elteltével a fiatalabb generáció is átvette, némi változtatással. Így alakult, hogy a sós lábfürdőt a  fürdő váltotta le és egyre több dologgal színesedett. Gazdagodott a só illóolajjal, illatokkal, színekkel, szárított szirmokkal. A látvány sem elhanyagolható szempont, igazi dísze lehet a fürdőszobának vagy kádunknak.

Gondolom már nem titok, fürdősót készítettem :-)



Hozzávalók:

🛀 himalája só

🛀 illóolajok (levendula, bazsalikom, geránium, mandarinolaj)
🛀 természetes ételszínezékek 

Eszközök:


🛀 Kreatív boltban vásárolt kémcsövek 

🛀 pipetta (nekem a Gal D vitaminjának üvegéről maradt meg)
🛀 kimérő edény
🛀 tölcsér

Elkészítése:


A sót kimértem kémcsövenként és a mérő edénybe tettem. Csepegtettem rá 4-5 csepp illóolajat és ételszínezéket. A sót ezután jó alaposan átkevertem, hogy az illóolaj és a színezék is minden sószemet átjárjon, befogjon. Ha átvette a kellő színt, már töltöttem is bele a kémcsövekbe. Mindegyik színt és illatot külön-külön kikevertem. Max. 20 perc volt az egész és a végeredmény magáért beszél :-)

Egy natúr raffia szalaggal átkötve 
kedves üzenettel, egyéni címkével, fantázia névvel ellátva, szép ajándék is lehet. Felturbózhatod a keveréket szárított virágokkal is. Tehetsz bele apróra tépett, szárított rózsaszirmokat, levendulavirágokat is. Kolléganőknek is kiváló ajándék, egy saját készítésű fürdőbombával együtt, igazi élményt ajándékozol vele.
















Kézkrém a táskádba 👜👝🎒

Legyünk őszinték, egy repedezett, száraz kéz bemutatkozásnál nem túl szimpatikus. Ha pedig velünk történik meg és nincs kéznél a mentőöv?! A női kezek még nagyobb reflektorfényt kapnak e tekintetben, ezért is érdemes a megfelelő ápolás, nem csak nyáron, hanem a hűvösebb időszakban is.


A saját készítésű kencék nagy előnye, hogy könnyedén saját ízlésünkre és igényeinkre alakíthatjuk őket. Vegyszermentesen készíthetőek, használatukkal elkerülhetők a felesleges csomagolások és nagyon rövid időn belül össze tudjuk őket állítani. Ma már az alapanyagok beszerzése sem jelent nagy ördöngösséget.

Lássuk hát mai házi kencénket, mely egy mélyen hidratáló, kézmelegtől olvadó, szilárd kézkrém lesz, melyet könnyedén belecsempészhetsz a táskádba, így bárhol használhatod.

Mire lesz szükséged‼

👉 7 g méhviasz
👉 10 g kakaóvaj
👉 20 g shea vaj
👉 pár csepp makadámdió olaj
👉 2-3 csepp illóolaj (teafa, rozmaring, kamilla, citrom, narancs)
👉 jégkocka tartó vagy csokoládé kiöntőforma


Krém összeállítása

A méhviaszt, kakaóvajat, mandulaolajat vízgőz fölött összeolvasszuk. Mikor már elvegyültek egymásban akkor levesszük a vízgőzről és beletesszük a shea vajat is. Hagyjuk elolvadni benne, habverővel kicsit keverjük át a masszát. Ha nagyjából kihűlt, de még folyós állagú, adjuk hozzá az illóolajat is.  Ezután a masszát adagoljuk a jégkockatartóba vagy kiöntőformába és 2-3 órára tegyük hűtőszekrénybe. Ha letelt a hűtési idő, vedd ki őket a formából és tedd, száraz, hűvös helyre. Kis fémdobozban táskádban bárhová magaddal viheted.



Forrás: http://www.smarticular.net/lotion-bars-feste-handcreme-selber-machen-natuerliche-hautpflege-fuer-unterwegs/ 


2016. 10. 19.

WC gél olcsón, házilag 🚽

Ugye milyen bosszantó, amikor pár nap használat után üres a wc gél tartója???

A vízkő maradt, az illata két napig érződött és még drága is volt! - mérgelődünk, aztán veszünk egy újat, mert vannak ennél kardinálisabb dolgok is egy háziasszony életében. 

DE...

...érdemes azért utánanézni a költségeinknek is, mert hatástalanságuk ellenére igen borsos áron jutunk hozzá ezekhez az amúgy igen káros szerekhez.


Én a duó pack utántöltő csomaggal kezdtem, de gyorsan fogyott és elégedett sem voltam vele.
Aztán jött a Bref nagy kiszerelése (wc gél adagoló + 360 ml gél). Egy ideig ezt használtam, de idővel romlott a minősége, folyékonyabb lett a gél és a víz könnyűszerrel mosta ki a tartó rácsai közül (4-5 naponta töltöttem). Meguntam és bevallom, ekkor néztem meg először mit is írnak a flakon hátulján a termékről. 

Ledöbbentem! 

Sima frissítő gélként árusítják, mely higiénikus és finom az illata! Óóóó! Aztán olvastam tovább, ...hosszú távú károsodást okoz a vízi élővilágban. Na, elég is volt!!! 

Úgy döntöttem, ha már egyre több tisztítószer környezetbarát lett itthon, akkor ez is megérett a váltásra! - Ahogy ezt kimondtam, már neki is láttam az alternatívák keresésének.




Mire lesz szükséged?

- wc gél tartó (nekem az a tartó vált be, ami két rekeszből áll és két színű géllel van megtöltve)
- 100 ml víz
- 25-30 ml folyékony szappan (ha van maradék szappanod, lereszeled és felforralod egy kevés vízben, már kész is a házi folyékony szappanod)
- 5-6 teáskanálnyi citromsav (amit konyhai aprítógéppel apróbbra őrlök, hogy könnyebben olvadjon)
- 1 teáskanál kukoricakeményítő
- ételfesték (opcionális, el is hagyható, én most a kedvetekért tettem bele)
- ízlés szerint illatanyag (illóolaj vagy mosóparfüm)

Az összetevőkből kb. 4-5 töltésre való gél jön ki, úgyhogy egy kis flakonnal is készülj, amiben tudod majd tárolni a gélt. Tartóssága 3-4 hét/ 1 töltés



Lépésről-lépésre a WC gél elkészítése

Vegyünk egy edényt, öntsük bele a vizet, a porrá darált citromsavat és a kukoricakeményítőt. Ez utóbbit old fel kevés hideg vízben és csak úgy add hozzá a keverékhez, máskülönben nem fog felolvadni! 

Kezdjük el melegíteni az összetevőket, hogy a keményítő a meleg hatására elkezdje zselésíteni a vizünket. Figyeljünk arra, hogy ne zselésítsük túl, inkább legyen a folyékony állagtól kicsit hártyásabb, mint zselatinos. Ez azért fontos, mert máskülönben, használat közben, a víz nem tudja feloldani.

Nagy segítség, ha időközben kézi habverővel többször átkavargatjuk. 

Addig melegítsük az összetevőket, hogy a víz folyékonysága csökkenjen és viszkózus gélesedő állagot kezdjen felvenni, de semmiképp ne legyen zselés.

Ha megvagyunk, vegyük le a tűzhelyről.

Hagyjuk kicsit hűlni, majd szeretnénk, most adagoljuk hozzá az ételszínezéket (én vérnarancsot kevertem hozzá) és az illóanyagokat is (5 csepp teafa olaj, mert erősen fertőtlenít, és 7-10 csepp tavaszi mező mosóparfüm, hogy jó illata legyen).

Kész is vagyunk! 

Ezt a gélt öntsük az adagoló egyik rekeszébe, a folyékony szappant pedig a másikba. Bevallom, én van, hogy mindkettő tartályt ezzel a géllel töltöm meg, úgy kevesebb a habzás, de nekem nem is hiányzik.

Az adagoló készen áll a használatra, lehet a wc csészébe helyezni.

2016. 10. 18.

Tápláló kézkrém házilag

Hogy mik az elvárások?

...hidratálja a kezeket megfelelően
...jól szívódjon be
...ne tartalmazzon káros anyagokat
...könnyen elkészíthető legyen

OK!
Akkor lássuk!

Elkészítése kb. 15 perc.
Kezdjünk is bele!



Összetevők:

150 g kókuszolaj (kozmetikai)
100 g fehér vazelin
20 g shea vaj (finomítatlan)
50 ml mandulaolaj
2 púpozott evőkanál kukoricakeményítő

Elkészítése:

Fogjunk egy tálat, tegyük bele a kókuszolajat, vazelint, shea vajat és a mandula olajat. Vízgőz felett olvasszuk össze a hozzávalókat. Ha felvették a homogén állapotot, vegyük le a vízgőzről az edényt. Fogjunk egy kézi keverőt és a kukorica keményítőt dolgozzuk bele a masszába. Nem kell túl sokáig dolgozni vele, éppen csak vegyüljön el benne a keményítő. Ezután hagyjuk hűlni, időnként egy-egy keveréssel még dolgozzunk rajta. Ahogy eléri a masszánk a szobahőmérsékletet, adagoljuk kis tégelyekbe.


Eltarthatósága kb. 3 hónap szobahőmérsékleten. 

A receptet a végtelenségig lehet variálni. Például, tehetsz bele pár cseppet a kedvenc illóolajodból, a vazelin helyett használhatsz méhviaszt is, a kókuszolajat kiválthatod kakaóvajjal, ha kellemesebbnek érzed a kakaó illatát, vagy a mandula olajat helyettesítheted olíva olajjal. 
Tényleg csak a képzeleted szab határokat.

A krém állaga finom krémes, a hatása pedig 2-3 kenés után nagyon jól érezhető. Kezeid puhák és bársonyosak lesznek, nem repedeznek ki, körmeidnek ápolt, egészséges külsőt kölcsönöz.


 Forrás: http://www.nicestthings.com/

2016. 10. 13.

Sampon variációk saját kezűleg - Hajad imádni fogja!!!

Néha nem árt hajunknak is extra kényeztetést adni. 
Az időjárás adta viszontagságok, a szintetikus anyagokból összeállított kozmetikumok és a hajformázási eszközök mind-mind károsítják, egészségtelenné teszik hajunkat.

Hogy néha életerőt leheljünk bele, figyelnünk kell annak rendszeres ápolására.
Ilyenkor nem elég a jól megszokott sampon és balzsam, hajpakolás is szükséges a megfelelő regeneráció elérése érdekében.

Levendulás sampon hajpakolás normál hajra

Összetevők:

1 tojás sárgája
2 evőkanál világos sör
1 evőkanál rum
pár csepp levendula illóolaj

Elkészítés:

Először a tojás sárgáját jól elkeverjük a sörben. Majd hozzáadjuk a rumot és az illóolajat is, majd az egész masszát ismételten jól átkeverjük.

Használat:

Nedvesítsd be a hajadat és a masszát jó alaposan masszírozd bele. A fejbőröd vérkeringését is stimulálod ezzel. Ne zavarjon, hogy nem a megszokott módon habzik, ez a pakolás nem tartalmaz mesterséges emulgeálószereket, mint bolti társai, így a habzás is elmarad. Ha alaposan bekented mindenhol, hagyd magadon 5-10 percig. Ezután langyos vízzel alaposan öblítsd ki.


Kamillás sampon hajpakolás normál hajra

Összetevők:

4 evőkanál reszelt szappan (házi szappan)
fél liter kamilla tea

Elkészítés:

Készítsük el a fél liter kamilla teát. Még forró állapotában adjuk hozzá az apróra reszelt szappant és jó alaposan keverjük el benne. Addig kavarjuk, míg fel nem oldódik benne, aki kevésnek érzi az tehet bele még reszelt szappant. Általában a négy ek elég szokott lenni, de ez függ a szappantól is.

Használat:

Ugyanaz, mint a levendulás samponnál. Kövesd a szerint.

Ez a recept csalán és hárs teával is elkészíthető!


Mézes-citrom sampon normál hajra

Összetevők:

egy egész tojás
egy teáskanál méz
egy teáskanál olívaolaj
fél citrom leve

Elkészítés:

Először a tojást és a mézet keverd jól össze, ha elvegyültek, add hozzá az olívát is majd a citrom levét.

Használat:

Kövesd a levendulás samponnál.


Tojás sampon száraz hajra

Összetevők:

két egész tojás
ecet vagy citromlé vízzel

Használat:

A két tojást jól verd fel, kend a hajadra, hagyd pár percig hatni, ezután öblítsd át a citromos vízzel.


Aloe vera sampon zsíros hajra

Összetevők:

4 evőkanál apróra reszelt szappan
200 ml víz
3 evőkanál aloe vera gél
10 csepp levendulaolaj

Elkészítés:

Melegítsd fel a vizet, add hozzá a szappant és addig kevergesd míg fel nem olvad benne teljesen. Hagyd kicsit hűlni, majd add hozzá az aloe vera gélt és az illóolajat is. Keverd el a masszát alaposan és alkalmazhatod is.



Éjszakai krém saját kezűleg

Éjszakai krém kókuszolajjal, mely megvédi a bőrt a környezeti stressztől, enyhíti az irritációkat és elősegíti a sejtek éjszakai regenerálódását természetes összetevőkkel.

Összetevők:

💞
 
30 ml kókuszolaj (hidegen sajtolt)
💞
 
4 g kakaóvaj
💞

10 ml mandulaolaj
💞

20 g lanolin
💞

10 csepp választott illóolaj (100%)



Elkészítése:

A kókuszdió olaját vízgőz felett egy tálban összemelegítjük a lanolinnal és a mandulaolajjal. Addig keverjük míg homogén állagot vesznek fel. Ezután levesszük a vízgőzről és hozzáadjuk a kakaóvajat is, összeolvadásig keverjük. Hagyjuk kicsit kihűlni a masszát, ekkor hozzácsepegtetjük az illóolajat és tégelybe adagoljuk.


Éjszakai krém saját kézből :-)
Éjszakai krém saját kézből :-D

Alkalmazása:

A megtisztított bőrfelületre vékonyan és egyenletesen kend fel a krémet. 


(DIY natúrkozmetikum recept)