A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. 04. 23.

Amerikai palacsinta IR-barát, hisztaminszegény változatban

Már sokmindent feláldoztam a hisztaminszegény és IR-barát étrend oltárán, de a palacsintáról nem fogok lemondani! Ezért elkezdtem kísérletezni a különböző receptekkel, hogy megtaláljam azt, amelyet ugyanolyan könnyen és gyorsan össze tudunk dobni, diétába illeszthető alapanyagokból, mint régen a "hagyományos" változatát, glutén-, cukor-, tej- és tojásmentesen. Nem mondom, sok receptet kipróbáltam és sokszor a végeredmény mindenre hasonlított csak a palacsintára nem, DE jelentem, sok kísérletezés után, összejött az igazi! 

Céklás-birsalma lekvárral, a másik birsalma és meggylekvárral

Tulajdonképpen két recept lett a befutó, amelyből az egyik az amerikai palacsinta receptje. Most ezt fogom leírni. 

Amerikai palacsinta (hisztaminszegény, IR-barát, glutén-, tej-, tojás- és cukormentesen)

Hozzávalók (kb. 8-10 db palacsintához):

120 g zöldbanán liszt (HI 0, 120 g-ban 96 g CH, hasznos, ellenálló rezisztens keményítőforrás☝)
2 csapott evőkanál 4× erősségű cukorhelyettesítő (HI 0, CH 0)
1 teáskanál gluténmentes sütőpor vagy ugyanennyi szódabikarbóna (HI 0, CH 0)
2 evőkanál lenmag ~ kb. 18 g (HI-ben kis mennyiségben fogyasztható, 18 g-ra 5,22 CH, béltisztításra kiváló☝)
ízlés szerint fahéj (nálam ez 1 teáskanálnyi, HI 0)
ízlés szerint vanília (HI 1)
csipet só
3,5 dl növényi tej (házi kókusztejet használtam) (HI 0, CH tejtől függ)
némi kókuszolaj a sütéshez

Elkészítés:

Ledaráljuk a lenmagot, majd 6 evőkanálnyi vizet adunk hozzá és 10 percet hagyjuk állni, hogy bezselésedjen (így kapunk belőle lenmagtojást). Egy tálba kimérjük a száraz hozzávalókat, majd belekanalazzuk a lenmagtojást és a végén hozzáöntjük a tejet és alaposan összekeverjük a palacsintatésztát. Azonnal elkezdjük kisütni, közepes hőfokon, hogy ne égjen meg. A darált lenmag és a fahéj miatt sötétebb tésztát fogunk kapni végeredményként. 

HISZTAMINSZEGÉNY, CUKORMENTES, LEKVÁRRECEPTEK

Sárgabarack lekvár 🍑 ITT 
Meggy lekvár 🍒 ITT
Birsalma lekvár 🍐 ITT 

Kávéhelyettesítő

A délutáni hamis kávé mellé is jól esett. Apropó kávé!!! Kávéhelyettesítésre mi a Katáng cikória pótkávét (koffeinmentes cikóriakávé) használjuk. Ugyanúgy lefőzőm a kávéfőzővel, mint a sima darált kávét. Mi a sárga csomagolásút preferáljuk, mert ezt tudja szépen lefőzni a 15 bar-os kávéfőzőnk, a zöld színűvel voltak gondok, lassan tudta átpréselni a vizet a finomabb daráláson. 

2021. 04. 15.

Fahéjas almás kölestorta gyümölcszselével hisztaminszegény, Ir-barát változatban (glutén-, tej-, cukor-, tojás- és élesztőmentes)

Régi recept, újabb köntösben. Sokszor elkészíttem már ezt az alapreceptet, mert szezonális gyümölcsökkel, változatosan fűszerezve, egész évben tudom variálni az ízeit, így megunhatatlan. A köles szuper alap benne, lúgosít, gluténmentes, kiváló növényi fehérjeforrás, rostban gazdag, könnyen elkészíthető és beszerezhető és általában mindig van belőle itthon. Pontosan ezen tulajdonságai miatt szeretjük annyira, gyorsan és maceramentesen lehet bármilyen alkalomra egy hisztaminszegény és IR-barát torát készíteni belőle és nem utolsó sorban szuper köretként is. Azért régi recept, mert a torta alapot a gesztenyés kölestorta receptjéből vettem, amit számtalanszor elkészítettem már.

Torta alaja (26 cm-es piteformához):

1 bögre köles ~ kb. 250 g (HI 0, 250 g-ban 177,5 g CH)

3 bögre növényi tej (HI 0, CH tejtől függ, én a házi kókusztejemet használom, de bármilyen növényi tej jó hozzá)

2 evőkanál lenmag ~ kb 17 g (kis mennyiségben HI diétában engedett, béltisztításra kiváló ☝, CH 1,7 g)

édesítésre kb. 3 evőkanál eritrit vagy glicin (HI 0, CH 0 g)

csipet só

ízlés szerint vanília, annak, akinek belefér a diétájába (HI 1)

Torta tetejére:

3 db nagyobb alma (HI 0, CH kb. 100 g-ban / 14-15 g)

1 kiskanál fahéj (HI 0)

ízlés szerint kardamom (HI 0)

édesítéshez 2-3 evőkanál eritrit vagy glicin (opcionális) ~ (HI 0, CH 0 g)

opcionálisan kb. 20 szem kénezetlen mazsola (IR-ben számolós, csak mértékkel☝, HI diétában csak annak, akinek nincs tőle tünete☝)

10 g pektin (HI 0)

Elkészítés:

Először alaposan kiáztatjuk, majd átöblítjük a kölest és feltesszük főni a három bögre növényi tejjel, édesítővel, pici sóval, vaníliával. Kb. 15 perc alatt megpuhul. Ezalatt elkészítjük a lenmagtojást. Összedaráljuk a lenmagot, majd adunk hozzá 6 evőkanál vizet és 10-15 percig hagyjuk állni. Szépen magába fogja szívni a vizet és bezselésedik. Ha kész a köles, hagyjuk kihűlni. Addig elkészítjük a torta tetejérevalókat. Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk és tetszés szerint felszeleteljük. Szeletelés után, kevés vízzel felöntve, egy kiskanálnyi fahéjjal, kardamommal, édesítővel és a mazsolákkal együtt kb. 10 percig lefedve pároljuk, hogy összeérjenek az ízek. Ha már megpuhultak a szeletek, kiszedjük őket a léből a mazsolaszemekkel együtt. A kihűlt tortaalapra ráegyengetjük a megfőtt almaszeleteket és mazsolákat (nekem volt lenmagtojásom kimaradva, rámorzsoltam azt is, jól mutatott a mazsolák között), majd előmelegített 180 °C-on alsó-felső módban 30-35 perc alatt megsütjük. Míg sül, fogjuk az illatos almás-fahéjas-kardamomos főzőlevet, ízlés szerint még édesíthetünk rajta, beletesszük a pektint, és forralunk rajta egyet. Ha megsült a torta, fogjuk a pektines zseléalapot és ráöntjük a torta tetejére. Ezután hűtőbe tesszük és pár óra alatt megdermesztjük.

2021. 03. 08.

Áfonyás süti (hisztaminszegény, IR-barát) gluténmentes, cukormentes, élesztőmentes, tojásmentes verzióban

Egy újabb tízórai, uzsonna ötlet egyszerre hisztamin és inzulinrezisztencia diétába illesztve. Nagy előnye ennek a sütinek, hogy könnyen, gyorsan elkészíthető, ugyanakkor élesztő-, tojás-, cukor-, tejtermék- és gluténmentes is. Ezen anyagok hiánya nélkül is egy összeálló, puha sütit fogunk kapni a végén. 

Áfonyás süti gluténmentes, cukormentes, élesztőmentes, tojásmentes változatban 

Hozzávalók (9 db sütihez)

140 g barna rizsliszt (HI 0, Eden Premium barna rizsliszt, 140 g-ra a CH 88,34 g)

80 g zabpehely (HI 0, Tesco Organic Oats, 80 g-ra a CH 44,88 g)

friss vagy fagyasztott áfonya, kb. egy maréknyi ~ nekem ez kiolvasztva, levétől kinyomkodva kicsivel több, mint 40 g volt, de választhatsz hozzá más gyümölcsöt is pl. meggyet (az aszalt gyümölcsöknek magas a hisztamin tartalmuk, emiatt használok fagyasztott vagy friss gyümölcsöt, 100 g áfonyára 6 g CH-al  számolok).

6 g gm sütőpor (HI 0)

100 g eritrit vagy glicin (HI 0)

csipet só

1 dl növényi tej (friss házi kókusztej, hisztaminszegény, alacsony CH tartalom)

4 evőkanál olvasztott kókuszolaj (HI 0)

1 db süti kb. 15 g javarészben lassú felszívódású CH-t tartalmaz!

Elkészítés

A sütőt 180°-ra melegítsük fel. Először a száraz hozzávalókat öntsük egy tálba, keverjük jól el, majd adjuk hozzá a levétől kinyomkodott áfonyát is és alaposan keverjük bele ezt is a száraz anyagokba, úgy hogy a szemek szétváljanak egymástól. Most jöhetnek a nedves hozzávalók is és az utolsó alapos keverés. Ha már elfogytak a száraz részek és egybefüggően nyirkos minden alapanyag, a masszából formázzunk sütiket és tegyük bélelt tepsire. Az előmelegített sütőben, alsó-felső módban, 20 perc alatt elkészülnek.

2021. 02. 19.

Kókuszgolyó szűrleményből + kókusztej recept 🍶 (hisztaminszegény, IR-barát)

Egy blog akkor válik igazán hitelessé, ha őszintén beletesszük magunkat is, ezért kerülnek a receptek mellé hasznos információk és személyes tapasztalatok is. Aki ezeket szeretné kihagyni, az ugorjon, és a lap alján megtalálja a kókusztej és kókuszgolyó receptjét 👇

🔆🔆🔆

Mindig fejtörést jelent, hogy mit készítsek tízóraira, uzsonnára, változatosan, ami IR és HI diétába egyszerre beilleszthető. Ezek az étkezések is fontosak, hiába kisebb az adag és kevesebb a bevitt tápérték, az elhagyásuk boríthatja a helyes diétát és a kiegyensúlyozott vércukorszintet. IR diétába, a kiegyensúlyozott vércukorszint tartása miatt, 9-15 óra között szabad gyorsan felszívódó szénhidrátot fogyasztani, ugyanis a szervezet inzulinérzékenysége ebben az időszakban a legjobb. De ilyenkor is csak lassú CH-val együtt fogyasztható, pl. 2-3 db lassú CH-ból készült keksz + egy gyümölcs, ami gyors CH (pl. körte, alma), legalábbis ez volt addig, amíg csak az IR diétát követtem. Arra is figyelnünk kell, hogy naponta 4×, 5× étkezzünk, számolva a szénhidrátmennyiséget és jól elosztva azt. 
Nekem 120-140 g CH van meghatározva (endokrinológus által) egy napra.  Ez a következőképpen oszlik el: reggelire 30 g, tízóraira 10-15 g, ebéd 40-50 g, uzsonna 10-15 g, vacsora 30 g.  A tízórai és uzsonna nálam sokszor ugyanaz, előfordul az is, hogy a tízórai kimarad, ilyenkor a kimaradt CH-t az uzsonnánál pótolom. Mióta hisztaminos vagyok, hatványozottan nehezebben állítom össze a napi 4-5×-i étkezést, főként a kisebb étkezéseket. Óriási hátrány, hogy a legtöbb édes és sós kekszben, desszertben és ropogtatnivalóban van tojás vagy gluténos alapanyag. Az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy a desszertek legtöbbjében, datolyát (IR-ben tiltott!) használnak édesítőként és ragasztóanyagként, amit nem tudunk olyan alternatívára cserélni, amely mindkét tulajdonságát magában hordozná. Amíg a régi iskolát követtem és mindent ettem, sokkal egyszerűbb volt elkészíteni bármilyen fancy ételt, divatos konyhai technikákat alkalmaztam és emlékszem milyen büszkén tettem a férjem elé, hogy -Nézd mit csináltam!-, ő meg hatalmas lelkesedéssel ette a főztömet. Ma már viszont az a tapasztalatom, hogy sokkal nehezebb a diéták miatt kiesett hozzávalók nélkül, csökkent mozgástérben ugyanúgy finom, régi ízekre emlékeztető ételeket készíteni változatosan. Egyszerű receptek, szűk tér, de mindezek ellenére van benne valami igazán jó is. Bosszankodom minden nap, hogy összeállítsam a következő napi/heti étrendet, de mindig kihúz ebből a tudat, hogy kategóriákkal jobban érezzük magunkat  ezzel az étkezéssel, a testünk megfiatalodott, erős és fitt. Jobban bírjuk a terheléseket, fizikailag és mentálisan is. Ez az életmód sok időt, energiát, állandó újratervezést és kitartást követel meg az embertől, itt a félmegoldások és az elsumákolás nem működnek, vagy betartod a diétát és az edzéseket, és jól leszel, vagy nem, de akkor tünetelsz, egyre enerváltabbá válsz és mindig több problémával fogsz szembenézni.

IR + HI diétából néhány alapanyag, amelyek TILTOTTAK: 

- fehérlisztből készült termékek (szinte az összes pékáru)
- cukor (beleértve a mézet is, fruktózt, kókusz-, barna-, nádcukrot, datolyát, szirupokat ezek mindegyike inzulin választ vált ki a hasnyálmirigyben, ezzel terhelve azt és egy idő után kimerítve, utána jön a cukorbetegség és az inzulinpótlás) 
- tejtermékek és tejszármazékok (ami nem egyezik meg a laktózmentessel!!! - NINCS túró, tejföl, joghurt, tej, tejszín, sajtok, vaj...)
- élesztős termékek (szinte az összes pékáruban, kelt tésztában és sok ételízesítőben benne van)
- TILTOTT a glutén (itt ugrik le a listáról az IR-es aduász, a lassú feszívódású teljes kiőrlésű búza, rozs, ...pékáru, ezek gluténtartalmúak)
- TILOS a tyúktojásból a tojásfehérje (hisztaminban gazdag alapanyag) 
- minden aszalt gyümölcs
- minden érlelt, erjesztett termék (kolbász, szalámi, ecetek ~ alma, bor, balzsam...)
- minden kakaó tartalmú (a legtöbb csokoládé tiltott, de egyesek jól tolerálják a kakaóvaj tartalmú desszerteket ilyen pl. a Raffaello vagy a fehércsoki. Ez már sokat könnyít a változatosságon, persze IR-ben cukormentesnek is kell lennie ezeknek, de 1-2 golyó Raffaello azért senkinek sem fog túlzottan megártani, ha amúgy minden másra odafigyel mellette)
- olajos magvak (pl. a kesudió, amiből lehetne tejfölt és tejszínt is készíteni)
- citrusfélék (sok süteménybe, kekszbe kerül citromhéj, narancshéj, a Szafis receptek legtöbbjébe citromlé kell vagy annak helyettesítésére almaecet, mindkettő tiltott HI-ben)

...ez csak nagyvonalakban, ebből már látható, milyen kicsi mozgástere marad a HI + IR diétázóknak. 

Az isteni sajttorták, túrós sütemények, kelt tészták kényeztetéséből visszatérünk a legegyszerűbb és legpuritánabb desszertekhez. A kókusztej után maradt kókuszszűrleményből van hogy uzsonnaként egyszerű kókuszgolyót készítek vegitalos recept alapján. Nem hagyom kárba veszni, így kétszer kerül felhasználásra, először készül belőle 1,5 liter tej, utána egy finom desszert, ami mindkét diétába engedélyezett, gyorsan elkészíthető és még az édességvágyunkat is csökkenti.

Kókuszgolyó szűrleményből hisztaminszegény és IR diétába (cukor- és tejmentes recept)

A tejfőzés hozzávalói

100 g kókuszreszelék (3 púpos AP)
fél csapott evőkanálnyi rizs
1 csapott evőkanál eritrit vagy glicin
kávéskanálnyi zsiradék (libazsír, olaj...kinek mi vált be)
csipet só
víz a max.-ig

Elkészítés

Minden hozzávalót beleöntünk a növényi tejkészítő üstjébe és a kiválasztott programmal elkészítjük a tejet.

Kókuszgolyó hozzávalói (11 db golyóhoz)

a főzés után maradt kókuszszűrlemény (jól kinyomkodva)
100 g kókuszzsír
2 evőkanál glicin vagy eritrit
vanília (HI 1, csak annak, aki bírja, de enélkül is finom)

Elkészítés
 
A kókuszzsírt, ha dermedt, felolvasztjuk. Ezután minden hozzávalót összeöntünk egy tálban, majd letakarva, néhány órára a hűtőbe tesszük. Ha visszadermedt a zsír, golyókat formázunk a masszából, igény szerint meghempergetjük kókuszreszelékben és kész is vagyunk. 

Megjegyzés IR-diétához ☝

A golyó viszonylag sok zsiradékot tartalmaz, de nézzünk rá egy kicsit más szemszögből. A zsír lassítja a szénhidrátok felszívódását, ami inzulinrezisztencia esetén nem egy elhanyagolható szempont. Ahogy fentebb írtam, 9 és 15 óra között érdemes gyors felszívódású CH-t fogyasztani, de csakis lassú CH-val együtt (70 % lassú + 30 % gyors CH).  Aranyszabály IR-ben, hogy a gyors CH-t bármikor lecserélhetjük lassú CH-ra, de a lassú CH-t gyorsra NEM!!! Ha tízóraira, uzsonnára jól esne egy kis gyümölcs (ami gyors CH), például egy alma vagy körte, emellé kell még lassú CH is. Két-három kókuszgolyó és egy szem körte kiváló párosítás. 

2021. 01. 09.

Tejespite tejmentesen, hisztaminszegény, inzulinrezisztenciás, cukor-, és gluténmentes recept - Szűrlemény felhasználása II.

Sokunk bosszúsága (otthoni növényi tejfőzőknek), hogy minden főzés után, a visszamaradt száraz- és rostanyag a kukában landol, mert nincs többféle, könnyű receptünk a felhasználásukra. Idén az egyik törekvésem az lesz, hogy minél több megoldást felkutassak erre a problémára. 

A szűrleménnyel gazdagított köleskása után, itt egy újabb felhasználási ötlet. A még nedves, előző napi főzésből maradt szűrleményt, próba cseresznye alapon, beleraktam a tejespitébe. A másik nevén, clafouti eredeti receptjében cukor, tej és tojás is van, amit a hisztamin és inzulinrezisztencia diéta miatt, ebből a receptből ki fogunk hagyni. Az előző nap lefőzött mandula-kókusz tejből visszamaradt, nedvesen mérve, 190 g szűrlemény, 80%-a mandula, 20%-a kókusz (elméletben).

Hozzávalók (26 cm-es pitesütő tálba):

10 db fürjtojás (aki nem HI-s az 2 db tyúktojással is készítheti) (fürjtojás HI 0)
400 ml mandulatej vagy kókusztej  
190 g szűrlemény (1,8 literes Rainbow-ban, ebből a receptből készített tej után, ami maradt, mind belekerült) (100g mandula /9,1 g CH, kókuszreszelék 100 g /6,4 g CH) 👉 80g mandulára 7,3 g CH, 20 g kókuszra 1,3 g CH <  Össz CH 8,6 g)
50 g darált kókuszreszelék (Paleolit kókuszreszelék 6,4 g / 100g ~ 50 g-ra 3,2 g CH)
2 evőkanál glicin (vagy ennek megfelelő bármilyen édesítő) (HI 0)
vanília kikapart magja ~ elhagyható (HI 1)
2 db közepes alma (HI 0, CH kb. 10-15 g/100 g) 👉a lenti képen három darab van, de kettő elég a sütihez
fahéj (HI 0, inzulinérzékenységet javító)

Elkészítése:

A tojásokat, glicint és a vanília magjait robotgéppel habosra keverjük, majd öntünk hozzá kevés növényi tejet és kanalanként hozzáadjuk a szűrleményt és a darált kókuszreszeléket. Hozzáöntjök a maradék tejet is a masszához, ezzel is összekeverjük. Az almákat kicsumázzuk, szeletekre vágjuk, beleforgatjuk a fahéjba (ha savanykás az alma, porédesítőbe keverjük a fahéjat és abba forgatjuk bele a szeleteket). A tésztát bélelt piteformába öntjük és a tetejére tetszőlegesen rápakoljuk a fahéjas almaszeleteket. 180°-os sütőben 1 órán át sütjük, majd kivesszük, hagyjuk kihűlni és tálaljuk.

Megjegyzés: egyes tényezők eltéréséből adódóan, pl. tej sűrűsége, bolti vagy házi vagy a másfajta sütő miatt, előfordulhat hogy nedves marad a pite alja. Ne ijedj meg, erre is van megoldás! Vegyél egy gáztepsit, tegyél bele ezüstpapírt, hézagosan kanalazd rá a pitét, majd szárítsd alacsony hőfokon. Ezt én úgy oldottam meg, hogy az élesztő- és tojásmentes Köles-barnariszlisztes gm zsömle sütése után, a sütőbe toltam a kikanalazott pitét és csukott ajtónál hagytam kihűlni a sütőt. Szuper lett, nekem a darált kókuszreszelék miatt, kicsit még a túróra is emlékeztet az állaga.

Hisztamin diétát követő!
A fürjtojást több hisztis tünetmentesen fogyasztja, de ha most először használod, előtte tégy egy próbát, mennyire tolerálható számodra. 

🔅 🔅 🔅

2016-ban, lombik előtti vizsgálatok alkalmával, inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam és pajzsmirigy alulműködést. Azóta gluténmentes, tejmentes és IR diétát követünk a férjemmel együtt, akinél kicsivel később, szintén IR-t diagnosztizáltak. A teljes életmódváltásunknak köszönhetően, egy év alatt, az értékeim visszakúsztak a helyes tartományba, a gyógyszert elhagyhattam, de a diétát szintentartás miatt, és mert jól is érzem magam tőle, tovább folytattam. Az IR a cukorbetegség előszobája. A cukorbetegség elleni küzdelmünket az is erősíti, hogy a férjem családjának kórtörténetében az elhízás és a cukorbetegség előkelő helyen szerepelnek. 2020-ban, öt lombik kezelés után, nálam egy újabb kellemetlen állapotra derült fény, kiderült, hisztamin intoleranciával kell szembe nézzek. Azóta az IR és HI diétát összefésülve étkezünk. Ezeket a diétás recepteket osztom meg veletek itt.

Köleskása szűrleménnyel (cukor-, tej-, gluténmentes IR-es, hisztaminszegény recept) - Szűrlemény felhasználása I.

Sokunk bosszúsága (otthoni növényi tejfőzőknek), hogy minden főzés után, a visszamaradt száraz- és rostanyag a kukában landol, mert nincs többféle, könnyű receptünk a felhasználásukra. Idén az egyik törekvésem az lesz, hogy minél több megoldást felkutassak erre a problémára. 

Az egyik ilyen felhasználási ötlet a reggeli köleskásába való belecsempészés. Finom lett, tápláló, de a szénhidrátokat inzulinosoknak nagyon kell számolni.
A receptet a köleskásához ITT találjátok. A változtatás annyi, hogy a már félig megpuhult köleshez adtam két evőkanálnyi szűrleményt is és igény szerint plusz tejet.

Mandula, chiazselé és egy kis mazsola a tetejére, utóbbi IR-nél gyors CH-ként számolandó, HI-ben az olajos magvak és aszalt dolgok kerülendőek, ezért hisztisek friss gyümölccsel, vagy más 0-ás hozzávalókkal, fogyasszák!

🔅 🔅 🔅

2016-ban, lombik előtti vizsgálatok alkalmával, inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam és pajzsmirigy alulműködést. Azóta gluténmentes, tejmentes és IR diétát követünk a férjemmel együtt, akinél kicsivel később, szintén IR-t diagnosztizáltak. A teljes életmódváltásunknak köszönhetően, egy év alatt, az értékeim visszakúsztak a helyes tartományba, a gyógyszert elhagyhattam, de a diétát szintentartás miatt, és mert jól is érzem magam tőle, tovább folytattam. Az IR a cukorbetegség előszobája. A cukorbetegség elleni küzdelmünket az is erősíti, hogy a férjem családjának kórtörténetében az elhízás és a cukorbetegség előkelő helyen szerepelnek. 2020-ban, öt lombik kezelés után, nálam egy újabb kellemetlen állapotra derült fény, kiderült, hisztamin intoleranciával kell szembe nézzek. Azóta az IR és HI diétát összefésülve étkezünk. Ezeket a diétás recepteket osztom meg veletek itt.

2020. 12. 15.

Gesztenyés aprósütemény

Most egy inzulinrezisztenciás és alacsony hisztamintartalmú diétába is illeszthető gesztenyés aprósüteményt mutatok nektek. Rubin Eszter tollából érkezik az alaprecept, amit egy kicsit átalakítottam, hogy még ünnepibb legyen.

Gesztenyés aprósütemény

Hozzávalók 20 db-hoz:

25 dkg natúr gesztenyemassza (HI 0, CH 75 g) (20 dkg-al is működik a recept, arányváltoztatás nélkül, ha akkora kiszerelésűd van otthon)

2 tojássárgája (HI 0)

1 evőkanál olívaolaj (HI 0) 

2 evőkanál glicin (HI 0)

2 evőkanál barna rizsliszt (HI 0, CH kb. 14 g)

1 kiskanál mézeskalács fűszerkeverék (HI 0)

kb. 20 db fagyasztott magozott meggy (HI 0)

A meggy kivételével az összes hozzávalót jól összekeverjük. Csillagcsöves nyomózsákba töltjük a masszát és kb. 20 darab kis halmot nyomunk a sütőpapírral bélelt tepsire. Mindegyik tetejére teszünk egy fagyasztott meggyet, és kissé belenyomjuk a masszába. 180 °-ra előmelegített sütőben, alsó-felső sütésen, 15 perc alatt megsütjük. 

1 db süti ~ 4,45 g CH-t tartalmaz

Ez most a szeretet sütije. Nem csak azért, mert advent 3. hetében a 3. gyertya a szeretet fogalmát szimbolizálja, hanem azért is, mert idén 1 fővel kisebb lett a családunk a nagypapánk egy héttel ezelőtti eltávozásával. (Karácsony előtt pár nappal, a nagyapánk után két héttel, a nagymamánk is elment). Az adventi időszak ezt is hozta számunkra, elmúlást. Ezért is még jobban törekszem idén arra, hogy az ünnepek és az adventi időszak nyugodt, meghitt, szeretetteljes legyen. Ehhez hozzátartozik az is, hogy finomságokkal kedveskedem a szeretteimnek. A sütés-főzés megnyugtat és ezzel másoknak is egy kis örömet tudok szerezni. Egy ilyen időszakban minden apró figyelmesség sokat segít, ha ez a családtagok között kölcsönösen megvan az a legjobb. De hogy miért osztom meg veletek ezt a személyes dolgot? Mert sok betegség, köztük az inzulinrezisztencia, pajzsmirigy betegségek (alulműködés, Hashimoto thyeroditis), hisztaminintolerancia...stb. a stressz hatására felerősödnek. Mindegy, hogy negatív vagy pozitív stresszhatás ér bennünket, mindkettő egyaránt hat, mind fizikai, mind érzelmi tünetekkel. 
Hosszú ideig fennálló krónikus stressz (rossz párkapcsolat, zilált családi háttér, munkahelyi problémák, beteg családtag ápolása...stb.), a fent felsorolt betegségeknél katalizátorként működhet vagy az ilyen nehéz időszakokban a már diagnosztizált betegségnél rosszabb kontroll eredmények várhatóak. Néhány életkörülményen lehet javítani (a rossz kapcsolat megszakításával, munkahely váltással...stb.), integrál szemléletű segítséggel hosszútávú, gyökeres változásokat tudunk elérni, életmódváltással, stresszkezelési technikák elsajátításával, traumák feldolgozásával...stb. De pl. egy gyász időszakban a legjobb, amit tehet az ember, ha megéli a gyász természetes lefolyását. Sír, emlékezik, megéli a hiányt, ez mindenkinél más-más formában jelenik meg. Nem lehet siettetni vagy átugrani ezt az időszakot, meg kell engedni magunknak a fájdalmat, az érzelmeink felszínre törését, ha úgy könnyebb, beszéljünk róluk, ez a veszteség feldolgozását segíti. Ez a folyamat egy sikertelen lombik után is ugyanígy lezajlódik. Meg kell élni az elvesztést, fel kell dolgozni, így léphet tovább az ember és így indulhat el új reményekkel, új lehetőségek felé. 
Az öt sikertelen lombik feldolgozását nekem is meg kellett tanulnom. Az első sikertelenségek után a kertünk építésébe menekültem. Imádtam minden percét, de csak azok az érzések tompultak, amiket valószínűleg le tudtam volna tenni fizikai munka nélkül is. Valakinél ugyanerre a sport a levezetés, a kertépítés egyes részei pedig felérnek azzal is. A belső munka szakemberek segítségével sikerült. Nem ismertem fel eleinte, hogy erre mekkora szüksége van ilyenkor az embernek, a közvetlen környezetem segített elindulni. Egy IVF-ben jártas pszichológus, egy lombikos szakpszichológus és egy családállítás hozta meg az eredményt. Közben fény derült sok más dologra is, amiket szintén a helyére tudtam tenni. Most hálás vagyok ezért a nehéz időszakért. Ha ez nincs, viszem tovább a batyut és a régi mintákat, amik nem vittek volna előre. És ami velünk maradt azóta, emléket állítva ennek az embertpróbáló időszakunknak, az a 11 fa a kertünkben, amelyek tizenegy kicsi lelket szimbolizálnak, ápoljuk, nevelgetjük őket azóta is. Bízom benne, ha egy lombikos sorstárs téved ide és olvassa ezeket a sorokat, erőt tud belőle meríteni. Senkinek sem könnyű, de tudnunk kell, nem vagyunk egyedül, sőt, egyre többen és többen vagyunk, ezért is tartom fontosnak beszélni erről a témáról és megosztani azokat a módszereket, amikkel sikeresen fel lehet dolgozni a fájdalmakat, sikertelenségeket. 

2020. 12. 02.

Mézeskalács recept tej- , gluténmentes, hisztaminszegény változatban

Beköszöntött az adventi várakozás időszaka. Szeretem az év ezen időszakát, nem csak a kreativitásom engedem szabadjára ilyenkor, koszorút, kopogtatót készítek, dekorálom az otthonunkat, hanem kicsit teret kapnak a gondolataim is, befelé fordulok, összegzem az évet, a jövő terveit, próbálom kerülni a shoppingoló tömeget és a fókuszomat még inkább a családomra, barátainkra fordítom. Ilyenkor születnek meg a következő év vision board táblájának elemei is :-) De nem csak ezért különleges az év utolsó hónapja számomra. Ebben az időszakban volt ugyanis, tíz évvel ezelőtt, 2010-ben, hogy a férjemmel barátságból szerelem fonódott. Tíz évvel ezelőtt, kapcsolatunk hajnalán, mókás elfoglaltságokat csináltunk együtt. Az egyik ilyen, a közös mézeskalács sütés volt. Persze nem akárhogyan, mert nem csak szimpla formákat sütöttünk és díszítettünk, élből két nagy mézeskalácsházzal indítottunk. Nekem akkor már volt benne gyakorlatom, az előző években is mindig készítettem, de nem kettőt egyszerre és nem munka után, esténként. Pörgős volt így, de sokat dobott rajta a jó hangulat és a társaság! Akkor ez olyan jól sikerült, hogy azóta a mézeskalács sütés hagyománnyá érett nálunk, a már közösen kialakult ünnepi szokásaink kihagyhatatlan élménye lett. Ahogy az étkezésünk változott, úgy alakult át az addig jól bevált mézeskalácsunk receptje is, ebben a Bélbarátok oldal is nagy segítségemre volt. Most ezt osztom meg veletek, de előtte még egy kicsit nosztalgiázom :-)

az első közös házikóink 2010'

Látjátok jobb oldalon fent azt a mézeskalács szívet?...

...fél évvel később, a szív és a házikó, ezen a puzzle-n köszöntek vissza 💝
Ezért is olyan szép emlék számunkra az első mézeskalács sütésünk.

2012'

Ebben a receptben lesz egy kis bűnözés, nem lesz teljesen IR (inzulinrezisztenciával) kompatibilis. Tartalmaz ugyanis kevés juharszirupot (vagy mézet), de ebben az időszakban, engedünk egy kicsit a kísértésnek. Úgy gondolom, hogy a lelkünk állapota, erősen befolyásolja az egészségünket. Amikor öt éve ilyenkor épp költözködtünk át a házunkba, akkor nem készült mézeskalács. Mindkettőnknek nagyon hiányzott, nem volt meg a megszokott hangulat. Ezért döntöttünk úgy, hogy odafigyelve a mennyiségekre, ezeket a hangulatjavító apróságokat, az étkezésünkben, megadjuk magunknak attól függetlenül is, hogy azóta kiderült az IR. Amin tudtunk, javítottunk a receptben. Lecseréltük a finomlisztet, rostban gazdag, lassú felszívódású lisztekre (a nyílgyökérliszt vagy a burgonyakeményítő gyors felszívódású szénhidrát, de csak 1 evőkanálnyi kell valamelyikből a mézesbe, így az csekély mennyiségű gyors CH). A mézet viszont sehogy sem tudtuk cukormentes alternatívára cserélni, kihagyva a receptből, a mézeskalács lényegét, a "mézes" jellegét veszítené el. Így ez maradt, méz vagy juharszirup formájában. Sebaj, majd az edzésen adunk a plusz kalóriáknak :-)

Mézeskalács hisztaminszegény változatban (2 tepsire való adag)

80 g barna rizsliszt

60 g kölesliszt

50 g zöldbanánliszt

1 evőkanál nyílgyökérliszt vagy burgonyakeményítő

1 teáskanál gluténmentes sütőpor

mézeskalács fűszerek ízlés szerint (fahéj, szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió, kardamom)

csipet só

40 ml kókuszolaj

40 ml juharszirup vagy méz

1 tojás sárgája

kb. 2 evőkanál kókusztejszín 

1-2 evőkanál növényi tej

Elkészítése:

A száraz és a nedves hozzávalókat először két külön tálban összekeverjük. Míg a száraz hozzávalókat jó alaposan összeforgatjuk, addig a nedves hozzávalókból méz szerű masszát keverünk ki. A növényi tej adagolásával tudjuk az állagot javítani. Ezután öntsük egybe a tálak tartalmát és jó alaposan gyúrjuk össze. Ha a tésztánk morzsolódik, adjunk hozzá még egy kis növényi tejet. Ha összeállt, fóliába csavarva, mehet be a hűtőbe fél órára. Pihentetés után, újból összegyúrjuk a tésztát, majd két sütőpapír között kb. 3-4 cm vastagságúra kinyújtjuk, majd a tésztaszaggatókkal különböző formákat szaggatunk belőle. 170°-os sütőben, légkeveréssel, 6 perc alatt kisütjük. Sütés után hagyjuk kihűlni a mézeskalácsokat. Hogy ne legyen fojtós evés közben, lekvárral összeragaszthatjuk a darabokat. Ehhez a saját, hozzáadott cukortól mentes, pektinnel, gyors változatban készült, sárgabarack lekváromat használtam. A kész mézeskalácsokat, légmentes, fém dobozban napokig tudjuk tárolni, de hisztaminosok azért mielőbb fogyasszák el.

🔅 🔅 🔅

2016-ban, lombik előtti vizsgálatok alkalmával, inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam és pajzsmirigy alulműködést. Azóta gluténmentes, tejmentes és IR diétát követünk a férjemmel együtt, akinél kicsivel később, szintén IR-t diagnosztizáltak. A teljes életmódváltásunknak köszönhetően, egy év alatt, az értékeim visszakúsztak a helyes tartományba, a gyógyszert elhagyhattam, de a diétát szintentartás miatt, és mert jól is érzem magam tőle, tovább folytattam. Az IR a cukorbetegség előszobája. A cukorbetegség elleni küzdelmünket az is erősíti, hogy a férjem családjának kórtörténetében az elhízás és a cukorbetegség előkelő helyen szerepelnek. 2020-ban, öt lombik kezelés után, nálam egy újabb kellemetlen állapotra derült fény, kiderült, hisztamin intoleranciával kell szembe nézzek. Azóta az IR és HI diétát összefésülve étkezünk. Ezeket a diétás recepteket osztom meg veletek itt.

2020. 11. 09.

Batátás burgonyagombóc fahéjas szilvával glutén-, cukor-, tojás- és tejmentesen

Már régóta tervben volt egy jó szilvás gombóc recept, de az a klasszikus nagymama féle, az most nem játszik sajnos. Szeretjük ezeket a gombócos desszerteket, legfőképp azért, mert kicsit csillapítja a túrógombóc iránt érzett vágyunkat, amit most a tejmentes étkezés miatt nem eszünk.

Hozzávalók 9-10 db gombóchoz

400 g édesburgonya (nettó mennyiség, pucolva) (100 g/20 g CH)
80 g barna rizsliszt
40 g kölesliszt
10 g útifűmaghéj
1 evőkanál felolvadt kókuszzsír 
fél evőkanál barna rizsdara
csipet só
mérettől függően 3 nagyobb vagy 5 kisebb szilva
fahéj

Elkészítés:

Az édesburgonyát feltettem főni. A szilvákat kockára vágtam, majd serpenyőben kicsit megkapattam és megszórtam fahéjjal. Az útifűmaghéj és a kókuszzsír kivételével a többi hozzávalót kimértem egy tálba. Az útifűmaghéjhoz öntöttem kevés vizet, hogy bekocsonyásodjon. Mikor megfőtt a burgonya, krumplinyomóval összetörtem és hozzáadtam a lisztes keveréket, az olvadt kókuszzsírt és az útifűmaghéjat. Alaposan elkevertem a masszát, majd a tenyerembe egy gombócnyi adagot tettem, az ujjammal vájtam egy kis mélyedést a közepébe, beletettem 1-2 darab fahéjas szilvakockát majd gombócot formáztam belőle. A gombócokat enyhén olajos vízben 5-10 perc alatt kifőztem. Akkor jók, ha már feljöttek a víz tetejére. 
Mivel egyikünk IR, a másikunk hisztamin diétán van, ezért az IR-es változathoz pirítottam teljes kiőrlésű zsemlemorzsát és ebbe forgattam bele. A teljes kiőrlésű gabonalisztek lassú felszívósásúak, támogatják az egyenletes vércukorszint fenntartását, ezért inzulinrezisztencia étrendbe bátran lehet alkalmazni. A másik adagot, most meztelenül hagytam, ugyanis hisztamin diétában a glutént tartalmazó alapanyagok fokozottan kerülendők. De aki szereti, és nem okoz tüneteket nála, az kókuszreszelékbe is beleforgathatja a gombócokat vagy gluténmentes morzsába. A gombócokat megszórtuk kevés glicinnel és házi baracklekvárral fogyasztottuk.

🔅 🔅 🔅

2016-ban, lombik előtti vizsgálatok alkalmával, inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam és pajzsmirigy alulműködést. Azóta gluténmentes, tejmentes és IR diétát követünk a férjemmel együtt, akinél kicsivel később, szintén IR-t diagnosztizáltak. A teljes életmódváltásunknak köszönhetően, egy év alatt, az értékeim visszakúsztak a helyes tartományba, a gyógyszert elhagyhattam, de a diétát szintentartás miatt, és mert jól is érzem magam tőle, tovább folytattam. Az IR a cukorbetegség előszobája. A cukorbetegség elleni küzdelmünket az is erősíti, hogy a férjem családjának kórtörténetében az elhízás és a cukorbetegség előkelő helyen szerepelnek. 2020-ban, öt lombik kezelés után, nálam egy újabb kellemetlen állapotra derült fény, kiderült, hisztamin intoleranciával kell szembe nézzek. Azóta az IR és HI diétát összefésülve étkezünk. Ezeket a diétás recepteket osztom meg veletek itt.

2020. 10. 09.

Cukkini kenyér őszre hangolva tej-, cukor-, tojás-, és gluténmentesen

Volt egy elfekvő nagyobb cukkini a hűtőben és friss alma is volt itthon, így gondoltam valami kenyérfélét készíthetnék belőlük, őszi kivitelben, fahéjjal, kardamommal csipet szegfűszeggel illatosan. Holnap úgyis hosszú napunk lesz, így jól fog majd jönni a délutáni kávé mellé egy szelet belőle.

Hozzávalók:

400 g cukkini (nagyjából kinyomkodva volt ennyi)

300 g barna rizsliszt

100 g kölesliszt

2 db nagyobb alma ==> almapüréhez / vagy 2 db tojás (IR-ben a tojás fogyasztása engedett, HI diétában a tojásfehérje erősen kerülendő alapanyag, magas hisztamintartalma miatt, így azt válaszd, ami számodra belefér)

2 evőkanál lenmag darálva (opcionális)

3 evőkanál glicin

fél tasak sütőpor

1 evőkanál olaj (valami semleges ízű, nálam most lenmagolaj volt)

ízlés szerint fűszerek (fahéj, szegfűszeg, kardamom vagy 2 kiskanál mézeskalács fűszerkeverék)

IR diétát folytatók tehetnek bele mazsolát, néhány szem tört diót és/vagy pár db cukormentes csokidarabkát is. Hisztamin diétában az aszalt dolgok, olajos magvak, kakaótartalmú hozzávalók, mint pl. a csokoládé kerülendők. Eliminációs időszakban (a diéta első szakasza) ez hatványozottan érvényes! Hisztisek leginkább a fűszerekkel tudnak változatosságot elérni vagy majd később, az egyéni tapasztalataik alapján, tudnak olyan hozzávaló(ka)t is beletenni, ami(k) nem váltanak ki tüneteket. 

Elkészítése:

Először megpucolom az almákat és felteszem őket annyi vízzel és egy csipetnyi fahéjjal főni, ami éppen ellepi. Míg az almák rotyognak, a reszelő legnagyobb lyukán héjastul lereszelem a cukkinit. Ezután egy külön tálba kimérem az összes száraz hozzávalót is és alaposan összevegyítem őket. Mikor az alma megpuhult, kiszedem a főzőléből és pépesre turmixolom. Az almapüré fogja kiváltani a tojást a receptünkben. A pürét hozzáöntöm a lereszelt, kinyomkodott cukkinihez és mellé kanalazom az olajat is. 

Tipp: Azt a levet is fel szoktam használni, amiben az alma főtt. Finom italt készítek belőle, ízlés szerint még egy kicsit édesítem, fűszerezem és egy friss, cider féle, finom nedű lesz belőle. Isteni finom, a fahéj melegítő hatású fűszer, ősszel és télen kedvező hatással van nem csak a testünkre, hanem a lelkünkre is. Ha lefekvés előtt kortyolod el, és teszel bele 1 evőkanál glicint, az alvást is megtámogatod vele. 

A kenyértészta összeállítása következik. A cukkinis masszához hozzáadom az elkevert száraz alapanyagokat és jó alaposan összekeverem őket. Addig kotyvasztom, amíg minden száraz hozzávaló felveszi a cukkini massza nedvességét. Ekkor egy tömör, nyirkos masszát fogok kapni. Veszek egy szilikon kenyérformát vagy egy sima kenyérformát sütőpapírral kibélelve és beleadagolom a tésztát. Sütőfüggő, de én 200°-os előmelegített sütőben 45 percet, majd még 5 percet a végén légkeverésen sütöm. 

Sütés után érdemes rácson kihűteni, utána könnyebben szeletelhető.

A cukkinikenyér IR és hisztamin diétába is beleilleszthető, csak előbbinél számoljuk a szénhidrátokat.

🔅 🔅 🔅

2016-ban, lombik előtti vizsgálatok alkalmával, inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam és pajzsmirigy alulműködést. Azóta gluténmentes, tejmentes és IR diétát követünk a férjemmel együtt, akinél kicsivel később, szintén IR-t diagnosztizáltak. A teljes életmódváltásunknak köszönhetően, egy év alatt, az értékeim visszakúsztak a helyes tartományba, a gyógyszert elhagyhattam, de a diétát szintentartás miatt, és mert jól is érzem magam tőle, tovább folytattam. Az IR a cukorbetegség előszobája. A cukorbetegség elleni küzdelmünket az is erősíti, hogy a férjem családjának kórtörténetében az elhízás és a cukorbetegség előkelő helyen szerepelnek. 2020-ban, öt lombik kezelés után, nálam egy újabb kellemetlen állapotra derült fény, kiderült, hisztamin intoleranciával kell szembe nézzek. Azóta az IR és HI diétát összefésülve étkezünk. Ezeket a diétás recepteket osztom meg veletek itt.

2020. 09. 04.

Fügés-almás morzsás süti (glutén-, tej- és cukormentesen, hisztaminszegény recept)

Kaptam 7-8 db érett, friss fügét. Már rég volt nálunk almás pite, és hogy lett pár szem fügém, arra gondoltam, kombinálom a kettőt. Így lett belőlük almás-fügés morzsás süti.

Hozzávalók:

Tésztához

6 evőkanál kókusz liszt
10 evőkanál köles liszt
4 evőkanál folyékony kókuszzsír
3 evőkanál glicin (vagy 4 evőkanál eritrit)
3 tojás sárgája (fehérje nem, az hisztamin diétában erősen kerülendő!!!)
csipet só

Töltelékhez

1,2 kg alma (nettó mennyiség, pucolva, reszelve)
4-5 db friss füge kockára vágva 
ízlés szerint fahéj (gyulladáscsökkentő, fokozza a sejtek inzulinérzékenységét, hisztamin 0-ás)
ízlés szerint eritrit, glicin, de édesebb fajtájú almánál ezek nélkül is kellően édes íze van

A tészta száraz hozzávalóit mértem ki először, majd jött a kókuszzsír és utoljára a tojássárgája. Gyors mozdulatokkal jól összegyúrtam az összetevőket. Ne ijedj meg, nem fog összeállni a tészta, morzsás marad. Ezután betettem folpack-ba csomagolva 30 percre a hűtőbe. Míg pihent a tészta, ezalatt lereszeltem az almákat, felkockáztam a fügéket és elkezdtem őket összepárolni. Addig pároltam, míg éppen volt egy kis leve még az almának.

A pihentetés után, vettem egy pités tálat, a tészta felét az aljára szórtam, a tenyeremmel szépen eloszlattam és egyenletesen belenyomkodtam a formába, majd előmelegített 150°-os sütőben, 20 perc alatt elősütöttem. Ezután rákanalaztam a tölteléket és rámorzsoltam a maradék tésztát is, és visszatettem még 50' percet sülni. 

🔅 🔅 🔅

2016-ban, lombik előtti vizsgálatok alkalmával, inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam és pajzsmirigy alulműködést. Azóta gluténmentes, tejmentes és IR diétát követünk a férjemmel együtt, akinél kicsivel később, szintén IR-t diagnosztizáltak. A teljes életmódváltásunknak köszönhetően, egy év alatt, az értékeim visszakúsztak a helyes tartományba, a gyógyszert elhagyhattam, de a diétát szintentartás miatt, és mert jól is érzem magam tőle, tovább folytattam. Az IR a cukorbetegség előszobája. A cukorbetegség elleni küzdelmünket az is erősíti, hogy a férjem családjának kórtörténetében az elhízás és a cukorbetegség előkelő helyen szerepelnek. 2020-ban, öt lombik kezelés után, nálam egy újabb kellemetlen állapotra derült fény, kiderült, hisztamin intoleranciával kell szembe nézzek. Azóta az IR és HI diétát összefésülve étkezünk. Ezeket a diétás recepteket osztom meg veletek itt.

2020. 08. 19.

Tejberizs cukor- és tejtermékmentesen (IR-barát, hisztaminszegény desszert)

A basmati rizs, amiből a mai desszertünk is készülni fog, talán a legkedveltebb gluténmentes köret az IR (inzulinrezisztenciás) és HI étrendben. Nem hiába tartják No.1 köretnek: lassú felszívódású szénhidrát (a benne lévő amilóz keményítőfajta lassabban bomlik le a szervezetben), szinte bármelyik boltban beszerezhető és gyorsan elkészíthető, ráadásul számtalanféleképpen variálható is, édesen-sósan. Hisztamin diétában a gluténtartalmú ételek tiltottak/kerülendők, így nem csak IR, hanem HI étrendbe is tökéletesen beilleszthető ez a hozzávaló. 

DE!, egy dologra érdemes figyelni a rizs esetében! A rizs mindkét étrendben, talán a legkedveltebb köretnek számít, ezért is, könnyen áteshetünk a ló túlsó oldalára a fogyasztását illetően. Figyeljünk arra, hogy a basmati rizs aránya, a többi köretféléhez mérten, kiegyensúlyozott, de inkább alacsonyabb legyen, és ne kerüljön túlsúlyba, ne essünk egyoldalú táplálkozásba vele. Kevésbe ismert dolog ugyanis a rizsről, hogy az arzén szennyezettsége miatt, jelentős nehézfémterhelést érhetünk el a fogyasztásával. A nehézfémek nem ürülnek ki a szervezetből, általában hosszú idő szükséges a kivezetésükhöz, melyeket speciális étrend-kiegészítőkkel végeznek. Az arzén is egy nehézfém, leginkább a pajzsmirigy működésére van káros hatással, de más szerveink működését is befolyásolhatja. Akinél, pl. egy biorezonanciás állapotfelmérésen, vagy egy tesztnél, nehézfém terhelés jön ki, annak érdemes a riszt is számba venni. Mindig törekszem arra, hogy változatosan kerüljön köret a tényárunkra, pl. kölesfasírt, zöldségfasírt, zöldséges röszti formájában, így a rizs nem lesz túlsúlyban. Ha kerül is, felhasználás előtti este már beáztatom és még utána is alaposan átmosom, mielőtt megfőzném. Ezzel jelentősen csökkenthető az arzéntartalma a rizsnek.  Minden esetben az egészséges, jól elosztott arányra és a változatosságra törekedjünk. Akinél tünetek jelentkeznek és a rizsre (is) gyanakszik, IgE és IgG ellenanyag vizsgálattal ki tudja szűrni az allergiát vagy intoleranciát (ill. a keresztreakciókat kiváltó anyagokat is).

Tej- és cukormentes (hisztaminszegény) tejberizs

Hozzávalók 2 főre:

100 g basmati rizs (HI 0, 100 g- ban 76,8 g lassú CH, ami két fő adagja)

400 ml növényi tej (változó CH)

200 ml kókusztejszín (pl. Cocomas HI 0, 4,2 g CH)

ízlés és tolerálhatóság szerint, friss gyümölcs vagy házi baracklekvár

ízlés szerint eritrit vagy glicin (HI 0, CH 0)

Elkészítése a klasszikus tejberizsével megegyezik. Én úgy készítem, hogy a növényi tejben elkezdem megpuhítani a rizst, amikor már félig megpuhult, kezdem lassan hozzáadagolni a kókusztejszínt. Így krémesebb, szottyosabb állagot kapok. 

IR diétában, akinek ez a CH mennyiség egy étkezésre sok, az szedje ketté tízóraira, uzsonnára!

🔅 🔅 🔅

2016-ban, lombik előtti vizsgálatok alkalmával, inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam és pajzsmirigy alulműködést. Azóta gluténmentes, tejmentes és IR diétát követünk a férjemmel együtt, akinél kicsivel később, szintén IR-t diagnosztizáltak. A teljes életmódváltásunknak köszönhetően, egy év alatt, az értékeim visszakúsztak a helyes tartományba, a gyógyszert elhagyhattam, de a diétát szintentartás miatt, és mert jól is érzem magam tőle, tovább folytattam. Az IR a cukorbetegség előszobája. A cukorbetegség elleni küzdelmünket az is erősíti, hogy a férjem családjának kórtörténetében az elhízás és a cukorbetegség előkelő helyen szerepelnek. 2020-ban, öt lombik kezelés után, nálam egy újabb kellemetlen állapotra derült fény, kiderült, hisztamin intoleranciával kell szembe nézzek. Azóta az IR és HI diétát összefésülve étkezünk. Ezeket a diétás recepteket osztom meg veletek itt.

2020. 07. 11.

Panna cotta cukor-, tejtermék- és hisztaminszegény recept (IR-barát is!)

A panna cotta már régóta nagy kedvenc nálunk. Míg csak az inzulinrezisztencia diétát követtem, addig zselatinnal kocsonyásítottam, vanília kikapart magjával ízesítettem és cukormentes csokiöntetet, gyümölcsöket tálaltam mellé. Most, hogy a 0-ás hisztamindiétát is követnem kell,  ugrott belőle a zselatin, a csokiöntet és a sokféle gyümölcs, mint pl. az eper vagy a banán. Ezeket a hozzávalókat lecseréltem, hogy ne csak IR, hanem hisztamin diétához is kompatibilis legyen.

Hozzávalók 4 adaghoz:

4 dl növényi tej
2 dl kókusztejszín (cocomas)
5 g pektin
1-1,5 ek eritrit
ízlés szerint gyümölcsök ( áfonya, szeder, ribizli, barack, meggy, friss málna)

Elkészítés:

A pektint egy kevés tejben csomómentesre keverem, majd hozzáadom a maradék tejet és az összes többi hozzávalót. Forrásig melegítem, majd alacsonyabb hőmérsékleten, ügyelve arra, hogy ne fusson ki, 5 percig főzöm tovább. Ezután kis tálkákba adagolom és beteszem a hűtőbe. MEGJEGYZÉS: ha gyorsan szeretném majd kitálalni, adagolás előtt, a tálkát kibélelem alufóliával, ennek a segítségével csak ki kell emelnem a megdermedt panna cottát. 3-4 óra alatt kidermed és elveszíti a folyósságát. Ha nem használok alufóliát, úgy kicsit esztétikusabb lesz a forma, amit felvesz, akkor a tálalásnál a tálkát először meleg vízbe mártom, majd könnyedén kiborítom a tálból egy tányérra. 

Tálalható friss gyümölcsökkel vagy azokból készült gyümölcsraguval. Én általában piros gyümölcsöket összeturmixolom és azzal tálalom. Tudjátok, ezek antioxidánsok. Nagyon finom áfonyával, szederrel, ribizlivel, barackkal, meggyel, ezek illenek a 0-ás diétába. Aki cukorfogyasztó, azaz nem IR-es, de hisztaminintoleranciája van, az tehet rá karamellt is (ez is 0-ás). 

Könnyed, hideg, nyári desszert, ami bármikor fel tudja dobni a 0-ás hisztamin diétádat.

🔅 🔅 🔅

2016-ban, lombik előtti vizsgálatok alkalmával, inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam és pajzsmirigy alulműködést. Azóta gluténmentes, tejmentes és IR diétát követünk a férjemmel együtt, akinél kicsivel később, szintén IR-t diagnosztizáltak. A teljes életmódváltásunknak köszönhetően, egy év alatt, az értékeim visszakúsztak a helyes tartományba, a gyógyszert elhagyhattam, de a diétát szintentartás miatt, és mert jól is érzem magam tőle, tovább folytattam. Az IR a cukorbetegség előszobája. A cukorbetegség elleni küzdelmünket az is erősíti, hogy a férjem családjának kórtörténetében az elhízás és a cukorbetegség előkelő helyen szerepelnek. 2020-ban, öt lombik kezelés után, nálam egy újabb kellemetlen állapotra derült fény, kiderült, hisztamin intoleranciával kell szembe nézzek. Azóta az IR és HI diétát összefésülve étkezünk. Ezeket a diétás recepteket osztom meg veletek itt.

2020. 06. 11.

Isteni tejbegríz rizsdarával glutén-, cukor- és tejmentesen

Gyerekkorom meghatározó édessége volt a tejbegríz, megszámlálhatatlan alkalommal elkészítette nekünk a dédi. Apai ágról örökölt vékonyságommal nem tudtak mit kezdeni az ősök. Anyám oviba, térdig érő zokniba vitt, mert olyan kis vékony lábaim voltak, hogy legalább a zoknival is kicsit erősített a végtagjaimon. A nagyszülőknél sokszor naphosszat eljátszottam, emlékszem ők is mindig próbáltak felhizlalni mindenféle finomsággal. Nagyon hálás vagyok azért, hogy nem cukros vackokat tömtek akkor belém, hanem finomabbnál finomabb ételeket. De itt volt ez az édesség, az egyetlen, a legjobb, a dédijébe mindig voltak keményebb golyóvá összeállt apró gombócok, az íze is olyan finom volt. Nála jobban senki sem tudta elkészíteni és ez annyira meghatározó emléke lett a gyerekkoromnak, hogy mai napig vágyakozom utána. Persze akkor búzadarával, cukorral és tejjel készítették, de akkor még nem hallottunk arról, hogy létezik ételintolerancia.
Aztán hipp-hopp eltelt cirka 30 év, és öt lombik után felborult a rendszer, bekopogtak hozzám az ételérzékenységek és minden a feje tetejére állt, legalábbis étkezés szempontjából. De a vágyakozás nem csillapodott a tejbegríz iránt, úgyhogy elkezdtem a kísérletezést, hogy megtaláljam a tökéletes receptet. Jó néhány próbálkozás után (szafi, darált rizs...) végre ez lett a tökéletes.

Hozzávalók 2 adaghoz

500 ml növényi tej
100 g barna rizsdara (79,4 CH/100 g)
2 evőkanál eritrit
ízlés szerint a tetejére friss gyümölcs, karobpor, kakaó (HI 1-es!), fahéj

Az összetevőket a tejjel felteszem főni. Mikor kezd összesűrűsödni az egész, várok még 1-2 percet. Amikor a légbuborékok elkezdenek szottyogni a masszából, akkor van teljesen kész.

A végeredmény egy tökéletes, darás, nem túl édes nasi lesz, amiről nem lehet megmondani, hogy ez nem búzadarával készült.

1 adag 39,7 g CH-t tartalmaz, ezért ezt is ügyesen beosztva ajánlott fogyasztani, akár tízóraira és uzsonnára szétosztva vagy 3/4-ét egyikre, a maradékot pedig sport után szénhidrát pótlásként. A hisztamin 0-ás étrendbe is minden összetevője beilleszthető. 